A magyar film története Marosvásárhelyen
Filmtörténeti vetítéssorozat a Művészeti Egyetemen.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, a Maros megyei MADISZ-szal, a K’Arte Kulturális Egyesülettel és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel közösen filmtörténeti vetítéssorozatot indít Marosvásárhelyen 120 éves a magyar film címmel. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásaira építő vetítéssorozatát eddig Bukarestben és Székelyudvarhelyen indította el. A 11 alkotásból álló sorozat a némafilmes korszakból indulva egy-egy rendező, filmtörténeti korszakot meghatározó alkotást vetít le Marosvásárhelyen is, minden hónap utolsó vasárnapján.
A magyar film története ezelőtt 120 évvel kezdődött, amikor 1896-ban a Lumiére testvérek filmjeit a budapesti Royal Szálló kávéházában levetítették, majd ezt követően, két úttörő testvér, Sziklai Arnold és Zsigmond az Andrássy úton megnyitották az első magyar filmszínházat, az Ikonográfot, ahol francia gépeken Lumière filmeket vetítettek a közönségnek. Ennek jegyében magyar filmtörténeti sorozatban a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal (MaNDA) együttműködve, minden hónapban bemutatnak egy jelentős filmes alkotást, mely a maga nemében és idejében mérföldkőnek számított a magyar film történetében.
Januárban Bukarestben, majd áprilisban Székelyudvarhelyen indították útjára a sorozatot, most Marosvásárhelyen a Művészeti Egyetemen folytatjuk magyar filmtörténeti sorozatot. Május 29-én, vasárnap este 7 órától az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmekkel indul a sorozat. Az alkotásokat az egykori korszakot megidézve Trózner Szabolcs zongora improvizációja fogja kísérni.
A vetítések helyszíne a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem lesz (Köteles Sámuel u. 6.), az első alkalomra május 29-én, vasárnap este 19.00 órától kerül sor. A filmeket román felirattal vetítjük. A belépés díjtalan.
Kósa András László, a Balassi Intézet vezetője a Kultúrpresszóban: