A lakosság mintegy négy százalékánál alakulhatott ki ellenálló képesség
Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenálló-képesség a koronavírussal szemben – közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter ma egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
Az Europa FM rádiónak nyilatkozó tárcavezető elmondta: eddig 13 ezer embertől vettek vérmintát, hogy felmérjék a koronavírus-fertőzésen átesett lakosság reális arányát. Az országos közegészségügyi hatóság ezek közül 7832 mintát vizsgált meg, amelyek közül csak 303-ban talált ellenanyagot. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint tehát az ország lakosságának 3 egész 87 század százaléka lehet védett a vírussal szemben. Romániában június elején adták ki az országos szerológiai vizsgálatról szóló a miniszteri rendeletet, amelynek alapján több mint 29 ezer, statisztikai mintavételezéssel kiválasztott ember vérmintáját vizsgálják meg, hogy kiderítsék: hányuk szervezetében termelődött ellenanyag a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja.
Forrás: RRA