A kultúrafogyasztónak nincs prototípusa
2007-ben elkezdődött pénzügyi válság idején a kultúrintézmények vezetői azt gondolták, hogy kihatással lesz a krízis a színházakra is, egyáltalán a kultúrfogyasztásra, de ez nem így történt.
2007-2008-ban szinte mindegyik színháznál megemelkedett a nézettség. Akkor azt is mondták, hogy a krízis a templomnak és a színháznak is jót tesz. – nyilatkozta Pál Attila, kultúrmenedzser. Elmondása szerint a színházi látogatottság folyamatosan változó, viszont amennyiben szórakoztató műfajú darabokkal rukkol elő egy színházi intézmény, annál könnyebb dolga van a közönség behozatalával.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciós igazgatója, Pál Attila nyilatkozott. Riporter, Magyari Izabella.