A központi költségvetésből fedezik az oltóközpontok kiadásait
Az oltóközpontok kialakításához szükséges kiadásokat a központi költségvetésből fedezik, és nem a helyi önkormányzatokéból – jelentette ki Emil Boc kolozsvári polgármester.
A városvezető, mint a Romániai Municípiumok Szövetségének elnöke tegnap folytatott tárgyalásokat erről Alexandru Nazare tárcavezetővel. Az egyeztetések után Emil Boc elmondta: a központok létrehozásának és a személyzet bérezésének körülményeiről ezen a héten sürgősségi rendeletet fogad el a kabinet. A városvezető szerint a pénzügyminiszter megerősítette, betartják a vonatkozó törvényt, amely előírja: ha kormány különleges feladatokkal bízza meg a helyhatóságokat, meg kell jelölnie a feladat elvégzéséhez szükséges anyagi forrást is. Ez meg fog történni – tette hozzá.
Forrás: RRA