A kormánypárt vezetői is üzentek az Egyesült Államoknak
Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell Románia parlamentjében, amelynek célja az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése és a politikai befolyástól való mentesítése – áll Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök közleményében.
A kormánypárt vezetői hangsúlyozták: ez ugyanaz a parlament, amely elfogadta Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti, két évtizedes stratégiai partnerséget ünneplő nyilatkozatot; védelmi kiadásokra fordította a bruttó hazai termék 2 százalékát; döntött a román katonai erők részvételéről az afganisztáni és iraki missziókban, valamint az Iszlám Állam elleni koalíció keretében az Egyesült Államok és más szövetségesek mellett; elfogadta a Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényeket” –hangsúlyozzák a politikusok.