A kormány ma fogadja el a Művelt Románia projektet
A kormány elfogadja szerdai ülésén a Művelt Románia elnevezésű, hosszú távú oktatási projektről szóló memorandumot – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök a Klaus Iohannis államfő által elnökölt kormányülésen.
Reformra van szükség, főleg az oktatás terén, mert a romániai oktatás megreformálásával és modernizálásával a jövőbe fektetünk. Ez egy országos terv, és nekünk, döntéshozóknak, kötelességünk gyakorlatba ültetni. Kötelességünk a társadalommal szemben, a tanulókkal szemben, az egyetemi hallgatókkal szemben, és a munkaadókkal szemben is, akiknek szilárd és megalapozott tudással rendelkező emberekre van szükségük. Ehhez az oktatás minőségének növelésére van szükség – jelentette ki Florin Cîţu.
A kormányfő felsorolta azokat a célkitűzéseket, amelyeket a kormánynak figyelembe kell vennie az oktatási reform kidolgozásakor: az iskolaelhagyás és az egyenlőtlenségek csökkentése, az innovációhoz és a technológiai vívmányokhoz való felzárkózás, a duális oktatás.
‘A funkcionális analfabetizmus legalább 50%-os csökkentése, hogy 2030-ra ezeknek aránya legfeljebb 20% legyen; 2030-ra minden tanárnak és a tanulók legalább 85%-ának rendelkeznie kell alapvető digitális kompetenciákkal” – mondta Cîţu.
Az országos helyreállítási tervből (PNRR) 3,6 milliárd eurót különítenek el a Művelt Románia projektre, és további európai alapokból a román kormány 400 millió eurót biztosít az iskolaépületek felújítására, új iskolák és bölcsődék építésére – sorolta. A kormányfő ígéretet tett az államelnök előtt, hogy partnerként fog fellépni a Művelt Románia terv valóra váltása érdekében.
A memorandum elfogadása után 2021. augusztus elsejéig létrehozzák a terv végrehajtását negyedévenként ellenőrző tárcaközi munkacsoportot, amelynek a miniszterelnök lesz a vezetője; 2021. szeptember 10-éig kormányhatározatot fogadnak el a gyakorlatba ültetés ütemtervéről, az egyes szakaszokért felelős hivatalnokokról és a határidőkről; október elsejéig kidolgozzák a Művelt Románia törvénytervezet-csomagot; október és november hónap folyamán zajlanak majd a konzultációk az érintettekkel, úgymint a szakma, a szülők, a civil szféra és a versenyszféra képviselőivel – ismertette a lépéseket a miniszterelnök. Ezt követően a tervezetet mielőbb el kell fogadni a parlamentben. A teljes politikai szférának, párttól függetlenül, tudatosítania kell, hogy a Művelt Románia törvénnyé kell hogy váljon – szögezte le Florin Cîţu.
Forrás: Agerpres