A kisebbségek javára módosult a közigazgatási kódex
Ezután a helyi önkormányzat jóváhagyásával azokon a településeken is alkalmazhatók az anyanyelv-használati jogok, ahol a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot – közölte a kormányszóvivő.
Nelu Barbu tájékoztatása szerint a kormány a törvényhozási tanács véleményezésének figyelembe vételével néhány pontban módosította az egy héttel korábban sürgősségi rendelettel elfogadott közigazgatási törvénykönyvet. A 20 százalékos anyanyelv-használati küszöbön nem módosítottak, de átvették a parlament által korábban elfogadott törvényszövegből azt az RMDSZ által javasolt előírást, amely szerint a helyi autonómia elve alapján a helyi tanácsoknak jogukban áll olyan határozatot hozni, amellyel lehetővé teszik az anyanyelvhasználati jogok alkalmazását akkor is, ha az adott településen a nemzeti kisebbség számaránya nem éri el a 20 százalékot. Ugyanakkor a világosabb megfogalmazás érdekében a „kétnyelvű” kifejezést a „román nyelven és a nemzeti kisebbségek nyelvén” kifejezésre cserélték a törvényszövegben. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden arra kérte a miniszterelnököt egy személyes találkozón: a közigazgatási törvénykönyv nyelvhasználati jogokra vonatkozó előírásait vegyék át a parlamentben már elfogadott jogszabályból.
Forrás: Agerpres