A kevésbé fejlett régiók felemelésére indítottak uniós programot
Corina Creţu, regionális politikákért felelős európai biztos tegnap Bukarestben jelentette be a pilótaprogram beindítását, amely két éven keresztül az ország észak-nyugati és észak-keleti térségeiben az európai uniós alapok hatékonyabb felhasználását célozza. A program azoknak a régióknak a fejlesztését segíti, amelyek az uniós GDP 50 százaléka alatti mutatókkal rendelkeznek. A kohéziós alapokból több mint 231 milliárd eurót irányoztak erre a célra a 2007-2013 közötti időszakban, az uniós biztos pedig mandátuma prioritásának tartja a program lebonyolítását a 2014-2020-as időszakban is. Románia az első uniós állam, amelyben elindítják a programot.