A képzőművészetekre is nagy hangsúlyt fektet a Forgatag
Tékaforgatag és fiatal képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás is lesz a 6. Vásárhelyi Forgatagon, augusztus 27 – szeptember 2-a között.
Soós Zoltán, a rendezvény egyik főszervezője, a Maros Megyei Múzeum igazgatója hangsúlyozta, az általa vezetett intézmény több olyan kiállítással, kiemelt programmal jelentkezik a Forgatagon, amely országos szintű jelentőséggel is bír. Az egyik fontos kiállítás a Modern magyar művészeti galéria, amely idén újabb képekkel bővült, és a kiállító felület is nagyobb lett.
A másik fontos képzőművészeti projekt a Kereszteződések képzőművészeti pályázat és kiállítás, amely jelenleg Romániában az egyik legjelentősebb fiatal művészeknek dedikált pályázat, fejtette ki Soós Zoltán. A Teleki Téka is kezdetektől fogva kiemelt programhelyszíne a rendezvénynek, a Tékaforgatag keretében már hagyománnyá vált, hogy megszervezik a Történelmi könyvek vásárát, jelentette be Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője. Ezen kívül vezetett séták, könyves beszélgetések, olvasás-népszerűsítő programok, könyvbemutatók és gyerekfoglalkozások is lesznek a Teleki Tékában.