A katalán elnök szerint napokon belül kikiáltják a függetlenségét
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét.
Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, ma hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól. Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Spanyolország beavatkozna és közvetlen irányítása alá vonná Katalóniát, annyit mondott: az olyan hiba lenne, amely mindent megváltoztat. Hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg semmiféle kapcsolat nincs Madrid és a katalán kormányzat között. Carles Puigdemont a BBC-interjúban visszautasította az Európai Bizottság elnökének minapi nyilatkozatát, amely szerint a katalán függetlenségről vasárnap tartott népszavazás Spanyolország belső ügye, és a helyzetet Madridnak a spanyol alkotmányos renddel összhangban kell kezelnie.
Jean-Claude Juncker a referendumra reagáló hétfői nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy a spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt, ha viszont a spanyol alkotmánnyal összeegyeztethető módon zajlott volna le, akkor Katalónia kikerült volna az Európai Unióból.