A járványhelyzet közepette is megfelelően fognak lezajlani a választások
Nem áll fenn a koronavírus terjedésének kockázata, ha a szavazókörzeteknél a leszögezett szabályokat betartják – jelentette ki Florin Constantin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
Leszögezte: a járványhelyzet közepette is megfelelően fognak lezajlani a választások. Az Állandó Választási Hatóság elnöke azt üzente az állampolgároknak: menjenek el szavazni, mivel nem áll fenn a koronavírussal való megfertőződés kockázata, ha mindenki betartja a szavazóirodákban az egészségügyi szabályokat és óvintézkedéseket. Ezt hangsúlyozta a román állampolgárokhoz intézett üzenetében Klaus Iohannis államfő is. Ha mindenki betart néhány alapvető szabályt, azaz a védőmaszkok helyes viselését, a fizikai távolságot, a kéz, illetve a közösen használt tárgyak megfelelő fertőtlenítését, és kerüli a csoportosulást, akkor a megfertőződés kockázata a szavazóhelyiségekben a minimálisra csökken. Ilyen szempontból a voksolás, mint tevékenység, gyakorlatilag nem különbözik jelentős módon más tevékenységektől, amelyeket naponta végzünk, mint például a bevásárlás – fejtette ki az államfő.