A „hős apáknak” is támogatást adnának
Számos kiegészítő javaslata van Ninel Peia szociáldemokrata képviselőnek, az általa előterjesztett ‘hős anyák’ törvénytervezethez, többek közt az, hogy vezessék be a ‘hős apák’ fogalmát is, amellyel azokat az apákat illetnék, akik egyedül nevelik három vagy még több gyermeküket.
A szenátus hétfőn fogadta el hallgatólagosan azt a törvényjavaslatot, amely élethosszig tartó havi járadékot biztosítana minden nő számára, aki legalább három gyereket hozott a világra és nevelt fel. Az egyik kiegészítő javaslat szerint a három vagy még több gyermeket egyedül nevelő apák ugyanilyen összegű járadékot kapnának, oklevélben viszont csak az anyák részesülnének. A másik javaslat értelmében megvonnák a járadékot azoktól a szülőktől, akik nem iskoláztatják gyermekeiket.