A héten rajtol az Interferenciák Fesztivál Kolozsváron
November 24-e és december 4-e között szervezi meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadását.
Az idei szemle fő témája Az idegen odüsszeiája – hangzott el a fesztivált beharangozó bukaresti sajtótájékoztatón, amelyen Tompa Gábor igazgató nem tudott személyesen megjelenni, ezért on-line jelentkezett be.
‘Ez a fogalom nem csak a migráció jelensége kapcsán fontos nekünk, amely az utóbbi fél évszázadban eddig nem látott méreteket öltött és nagyon aktuálissá vált’ – mondta a fesztivál igazgatója és főszervezője, hozzátéve, hogy a meghívott előadások az idegenség témáját járják körül különböző módokban és stílusokban.
Az Interferenciák hivatalos megnyitója csütörtökön, november 24-én este fél 7-kor kezdődik, utána a színház nagytermében egy világhírű előadást mutat be a szlovéniai Pandur Theaters: Goethe Faustját, Toma? Pandur rendezésében. Az előadás egyben főhajtás is a nagy hatású szlovén rendező, Toma? Pandur emléke előtt, aki Szarajevóban, tragikus körülmények között, egy próbán halt meg. Az általa rendezett produkció merőben más, mint Purcărete Faust-ja, tette hozzá Tompa Gábor.
Az Interferenciák közönsége továbbá olyan nemzetközileg elismert alkotók előadásait láthatja a rendezvény tizenegy napja alatt, mint Armin Petras, Andriy Zholdak, Declan Donnellan, Michal Dočekal, Tompa Gábor, Helmut Stürmer, Andrei Şerban, Dzsaram Li, Hajdu Szabolcs, Jurij Kordonszkij, Bodó Viktor, valamint Jarosław Fret.
A tizenegy nap alatt tizenhárom országból összesen húsz meghívott társulat érkezik Kolozsvárra, Szlovéniából, Németországból, Luxemburgból, az Egyesült Királyságból, Oroszországból, Macedóniából, Dél-Koreából, Magyarországról, Írországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Bulgáriából, Lengyelországból, Olaszországból, és néhány jelentős, hazai előadást is meg lehet tekinteni majd.
Az Interferenciák programját számos járulékos esemény színesíti: naponta kerül sor beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, filmvetítéseket tartanak, valamint több helyszínen is zajlanak majd könyvbemutatók, kiállítás-megnyitók és koncertek.
Tompa Gábor fesztiváligazgató a Kultúrpresszóban: