A hatóságoknak nem áll szándékában lazítani
A hatóságoknak nem áll szándékában lazítani a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott eddigi intézkedéseket.
Ezt Florin Cîţu miniszterelnök jelentette be, hangsúlyozva, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályokat azt követően hozták meg, hogy mind a napi esetszám, mind pedig az intenzív terápiás ellátásra szoruló koronavírusos páciensek száma növekvő tendenciát mutat. A kormányfő arra mutatott rá, hogy az Európai Unió tagországai közül Romániában vannak érvényben a leglazább intézkedések.
Florin Cîţu kijelentette: egyelőre nagyon nehéz lazításokról beszélni. Mint mondta: arra kell koncentrálni, hogy maszkviselés és a távolságtartásra való kötelezettség betartása mellett az ország mielőbb túl legyen a sikeres oltáskampányon. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a világjárványt.
Forrás: RRA