A Gyilkostónál is fogadják már a vendégeket
Idén június elsejét tekinthetjük szezonnyitásnak az üdülőtelepen, ahol idegenforgalomról még szó nincs, belföldi kirándulókra számítanak a vendéglátók.
Elsőként a teraszok nyitottak ki, a megszokottnál kevesebb asztallal, ugyanakkor kürtőskalácsot és lángost is lehet vásárolni. Tegnap még kevesen voltak, de minden látogatónak nagyon örülnek a turizmusból élő vállalkozók, akiknek közel két hónap kényszerszabadságot jelentett ez a járvány. Ráadásul ez a periódus a két legforgalmasabb hétvégéjüket is tartalmazta, ugyanis az ortodox húsvét jelenti az első hazai látogatóhullámot, Pünkösdkor pedig egymást érik a Magyarországról érkező autóbuszok. Idén nemcsak a járvány terjedését akadályozó intézkedések, de az időjárás sem kedvező, az átlagosnál jóval hidegebb van. A kalandpark sem tudott még nyitni az eső miatt. A csónakázás sem kezdődött el, a működtetők a jogszabályok tisztázására várnak és remélik, hogy még ebben a hónapban vízre tehetik csónakjaikat. A jövedelem kiesések miatt a fejlesztésekről is kénytelenek lemondani, így nem épül meg idén a tervezett bob-pálya sem. Gyergyószentmiklós önkormányzata viszont nem függeszti fel a Gyilkostóra vonatkozó beruházásokat, keresik a kivitelezőket az üdülőtelep víz- és csatornahálózatának kiépítésére, a vízházat és szennyvíztisztítót még idén szeretnék megvalósítani.
Marosvásárhelyi Rádió/Vincze Csilla