A Greenpeace szerint az IKEA részt vesz a romániai erdők kiirtásában
A Greenpeace azzal vádolja a svéd IKEA vállalatot, hogy részt vesz a romániai őserdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában, az IKEA közölte, hogy komoly elemzésnek veti alá a vádakat – tájékoztatott a DPA.
A Greenpeace vizsgálata megállapította, hogy a svéd vállalat őserdőkből, többek között a Kárpátokban található erdőkből származó fát használ fel bútorgyártásra. A jelentések szerint több, az IKEA-nak dolgozó külső gyártó is felhasználja ezeknek az értékes erdőknek a faanyagát. A Greenpeace szerint 13 ország bútoráruházaiban 30, ezektől a beszállítóktól származó terméket találtak.
A Greenpeace szerint csapatai a fakitermelési bizonyítványok, műholdas felvételek és fűrészáru-telepeken végzett vizsgálódások segítségével követték nyomon a fát a romániai erdőkből az IKEA áruházak polcaira. A DPA megkeresésére az IKEA csoport közölte, hogy ‘az illegális faanyagnak és a felelőtlen erdőgazdálkodási gyakorlatnak nincs helye az IKEA értékláncában.” Azonnal kivizsgálnak minden erre utaló bizonyítékot és ha szabálytalanságot találnak, azonnali lépéseket tesznek – tették hozzá.
Közleményében a Greenpeace azt is leszögezi: elismeri, hogy a bútorkészítés a fa fenntartható felhasználásának, a szén tárolásának és a nyersanyagok értéknövelésének egyik módja, de hangsúlyozza, hogy ez nem történhet úgy, hogy közben feláldozzák a biológiai sokféleség szempontjából legértékesebb erdőket.
Forrás: Agerpres