A Fidesz nem érti ki ellen irányulnak a tüntetések
A Fidesz szerint Magyarországon, Nyugat-Európa számtalan országánál sokkal inkább érvényesül a tömegtájékoztatás, a sajtó sokszínűsége.
Gulyás Gergely, a kormánypárt alelnöke úgy fogalmazott, nem látják, ki ellen irányul a tegnapi ellenzéki tüntetés. Kiemelte, a Népszabadság ügyében továbbra is úgy gondolják, a rendelkezésre álló információk alapján gazdasági döntés született, senki nem vitatta, sőt szombaton a tulajdonos is egyértelművé tette, hogy a lap több milliárd forintos veszteséget halmozott fel.
„Ilyen értelemben ehhez az ügyhöz a kormánynak nincs köze” – fogalmazott Gulyás Gergely. Az írott lapok piacán a „Népszabadság megszűnését követően” is két ellenzékinek tekinthető és két kormánypárti kiadvány szerepel, és „jó okkal feltételezhető”, hogy előbbiek magasabb példányszámban jelennek meg – mondta a fideszes politikus.