A Der Spiegel szerint Martin Schulz szabálysértést követett el
Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje és jövendő elnöke – írta hétvégi számában a Der Spiegel című német hírmagazin. Az Európai Parlament szerint nem történt szabálysértés.
A Der Spiegel belső parlamenti dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a baloldali politikus nemcsak kancellárjelölti kampányának vezetője, Markus Engels pályafutását segítette kétes módon, hanem EP-elnöki kabinetje négy további tagjának előmeneteléről is igyekezett gondoskodni, nemigen törődve a szokásokkal és a személyzeti szabályzattal. Tavaly októberben önhatalmúlag kezdeményezte a négy munkatárs előléptetését, és azon kívül, hogy jól fizetett osztályvezetői tisztségre helyezzék őket, azt is el akarta érni, hogy vezető tisztségben eltöltött szolgálati időként számolják el nekik azt az időszakot, amelyben mellette dolgoztak. A lap szerint az EP-ben nehezen tudták feltartóztatni az elnök törekvését, és nem is teljesen, hiszen Markus Engels esetében Martin Schulz keresztül tudta vinni elképzelését. Az EP sajtóosztálya német hírportálokon idézett közleményében azt írta, hogy a parlamentnek “nincs tudomása munkatársak szabályellenes áthelyezéséről vagy előléptetéséről”.