![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2018/12/Shop-Vegetable-Tomato-Grocery-Store-Supermarket-2119701.jpg)
A bőséges termés ellenére komoly importra szorul Románia
Jó évet zárt a hazai mezőgazdaság, mégsem rózsás a helyzet – derül ki a szaktárca éves összesítéséből.
Románia idén Európa harmadik legnagyobb gabonatermelője, közel 32 millió tonnával – 19 millió tonnás kukorica és 3 és fél millió tonnás naproforgótermésével első a toplistán. A második legnagyobb tengeritermelő Franciaország 12 és fél millió tonnát takarított be, míg a második legnagyobb napraforgótermelő Bulgária 1 millió 800 ezer tonnát. Búzatermelésben 10 millió tonnával negyedik Románia európai viszonylatban.
A bőséges termés ellenére Románia mégis komoly importra szorul – az országban ugyanis nincsenek megfelelő magtárak, amelyekben tárolni lehetne a betakarított termést. Emiatt a megtermelt gabonának csupán a 40 százaléka marad az országban, a többit exportálja az ország, majd kénytelen, sokszor drágábban importálni. De hiányoznak a hűtőházak is, így a hazai gyümölcsöt sem tudja tárolni a mezőgazdasági minisztérium, ezért a téli időszakban szinte kizárólag csak import árut lehet találni a boltok polcain. Az idei év első hat hónapjában Románia 3 milliárd euró értékben importált agroélelmiszeripari terméket. A rendszerváltás óta a legnagyobb értékben, ami kétszerese a tíz évvel ezelőttinek. Ezzel szemben 2 milliárd euró értékben exportált, az 1 milliárd eurós deficit szintén történelmi csúcs.