A Balassi Intézet segítő kezet nyújt a bezárt Nottara Színháznak
A tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház két előadását fogadja be a Bukarestben működő Balassi Intézet, amely így fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetbe került nagy múltú bukaresti színházzal.
A román színház épületét tavaly novemberben zárták be meghatározatlan időre, miután kiderült, hogy a létesítmény földrengésveszélyes. A Bukarest központjában lévő, 1946-ban épült ingatlan fokozottan veszélyesnek számít amiatt, hogy az évtizedek folyamán elmulasztották megerősíteni statikailag, így már kisebb földrengés esetén is összeomolhat. Bukarestben egyébként több kulturális intézmény hasonló sorsra jutott, miután a Colectiv Klubban történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzeset nyomán megszigorították a rendezvények szervezésére vonatkozó törvényt. Ezt követően széles körű összefogás alakult ki, amelybe a Balassi Intézet is bekapcsolódott.