90 éves születésnapját ünnepli ma a Román Rádió
90 éves születésnapját ünnepli ma a Román Rádió – bár az első próbaadás sugárzása 1926 márciusában kezdődött a fővárosi Elektrotechnikai Intézetben felállított kísérleti adóról, a Bukaresti Rádió rendszeres adásai 1928. november 1-jén indultak meg.
A második világháború-végi politikai fordulat után a kommunista párthatalom a saját szolgálatába állította az állami rádiózást. A román rádió mai arculata, amelyet az állami, a kereskedelmi és a közösségi rádiózás egymásmellettisége jellemez, 1989. decembere után alakult ki. A Bukaresti Rádió kötelékében 1945 tavaszán alakult ki magyar szerkesztőség, amely 1945. május 2-án sugározta első műsorát. 1954-ig ez volt az egyetlen magyar nyelvű műsor. 1954. március 15-én, a korábbi kolozsvári fiókszerkesztőséget önállósítva indult meg az újonnan létesített Kolozsvári Rádió. 1955 május 5-től kezdte el a műsorszórást a Temesvári Rádió, 1958. március 2-án pedig megkezdte tevékenységét a Marosvásárhelyi Rádió. A Román Rádiónak jelenleg hét tematikus csatornája van, a regionális stúdiókban pedig 3 magyar nyelvű szerkesztősége, ezek közé tartozik a Marosvásárhelyi Rádió is.
Az államfő kitüntette a rádiót
Kitüntette az államfő a Román Rádiót ma, megalakulásának 90-dik évfordulóján. Klaus Iohannis a román kulturális érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki a Román Rádiót a román kulturális, erkölcsi és állampolgári értékek népszerűsítése és támogatása terén nyújtott jelentős hozzájárulásért.