4,8 százalékos volt tavaly a gazdasági növekedés
4,7 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi negyedik évharmadban 2015 azonos időszakához képest. Az egész évi gyarapodás 4,8 százalék volt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet ma közölt első becsléseiből.
A bővülési arány enyhén alulmarad az Európai Bizottság által előrejelzettől, miszerint 4,9 százalékos lett volna a növekedés. A tavalyi gazdasági fejlődés a 2008 óta jegyzett legnagyobb arányú bővülés Romániában. 2015-ben 3,9 százalékos gazdasági növekedés volt. Múlt évben a gazdaságnak elsősorban a fogyasztás adott lendületet. Az eltelt másfél évben a kormány is számos ösztönző intézkedéssel bátorította a gazdaságot. A közalkalmazottak fizetését múlt év végén 10 százalékkal növelték, az egészségügyben dolgozók bére 25 százalékkal nőtt, és hasonló emelés történt a tanügyben is.
Ugyanakkor tavaly május elsejétől 19 százalékkal nőtt a minimálbér, 1.050-ről 1.250 lejre. A kabinet 2015. június elsején 24-ről 9 százalékra csökkentette az élelmiszerek általános forgalmi adóját, majd tavaly január elsején általában mérsékelte az áfát 24-ről 20 százalékra.