30 éve menekült el Nicolae Ceașescu és bukott meg a diktatúra
30 évvel ezelőtt 1989 december 22-én 12 óra 6 perckor futamodott meg Románia rettegett diktátora, Nicolae Ceașescu és ezzel megbukott Európa utolsó sztálinista diktatúrája.
A Központi Bizottság székházában Ceașescu belátta, hogy menekülnie kell, Târgovișteba akart eljutni, hogy az ott található katonai egységek segítségével megszervezhesse az ellenállást. Bukarestből feleségével és két testőrével együtt helikopteren próbált menekülni, a gép azonban a túlsúly miatt le kellett szálljon Snagovon, ugyanakkor azt is kockáztatták, hogy lelövik őket, Victor Atanasie Stănculescu, a diktátor által frissen kinevezett hadügyminiszter ugyanis légtérzárlatot rendelt el. A diktátor házaspár stoppal próbált továbbmenni, az őket felvevő orvos, Nicolae Deca azonban azt hazudva, hogy az autója elromlott, a Târgoviște előtti faluban letette. Onnan Nicolae Petrișor vitte tovább őket, egy termelőszövetkezet irodájában hagyva a házaspárt, akiknek a menekülését a televízió is bemondta. A menekülésük és bujkálásuk közel hat órát tartott, majd következett a román történelem legismertebb pere – melyet órákkal később megvágva bemutatott a köztelevízió. December 25-én a házaspárt kivégezték olyan gyorsan történt minden, hogy az operatőrnek nem volt ideje bekapcsolni a kamerát, ez a magyarázata annak, hogy a kivégzésnek csak az utolsó másodperceiről van felvétel.