21 gyereket tartottak rabszolgasorsban Arges megyében
21 gyereket helyeztek gondozásba tegnap és ma az argesi rabszolgatartási ügy feltárása után. Két gyereket fogva tartottak és dolgoztattak, 19-et pedig az elkövetők családjaiból emeltek ki.
Amint korábbi híradóinkban elmondtuk, tegnap este 38 személyt vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy 2008 óta mintegy 40 embert raboltak vagy csaltak el és tartottak rabszolgasorban. Az áldozatok közül többen szellemi vagy testi fogyatékkal élők voltak.
A rajtaütéskor három felnőtt és két 10-12 év körüli kiskorú áldozatot láncra kötve találtak meg. A bűnszövetkezet tagjai gyakran forgalmas helyekről rabolták el áldozataikat, és embertelen körülmények között tartották őket. A házkutatás során az ügyészek 228 ezer lejnyi készpénzt, egykilónyi aranyat, és több, a falopáshoz használt láncfűrészt és utánfutót foglaltak le.