2016 novemberében kezdődhet meg a verespataki bányakitermelés
2016 novemberében kezdődhet meg a verespataki bányakitermelés – írja a Mediafax hírügynökség. Idén év végéig jóváhagyják a területi urbanisztikai tervet.
Ha az állam idejében kibocsát minden szükséges engedélyt, részvétele 5,69 százalékkal nő, vagyis a részvények 25 százalékát birtokolná. A befektető a termelés hat százalékát törleszti majd az állmnak, amit a kormány természetben igényelt – derül ki a kabinet, a Gabriel Resources és a Rosia Montana Gold Corporation közötti, a kitermeléssel kapcsolatos megállapodás – tervezetből. A Mediafaxnak nyilatkozó Dan Sova infrastrukturális és külföldi beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: a verespataki befektetővel még nem fejeződtek be a tárgyalások. A verespataki bányában a becslések szerint 300 tonna arany és 1.600 tonna ezüst található.
MEDIAFAX