187 bűncselekményt jegyeztek a tegnapi választások alatt
Összesen 187 bűncselekményt jegyeztek a tegnapi választások alatt – jelenti a belügyminisztérium sajtószóvivője.
Monica Daboj elmondta, a 187-ből mindössze 75 esetben bizonyosodott be a tényleges szabálysértés, és mintegy 42.350 lej értékben róttak ki pénzbírságot a belügyminisztérium munkatársai. A sajtószóvivő elmondta, ötször több bejelentés érkezett a választás első fordulóján, mint 2009-ben.
Tegnap ugyanakkor mintegy 433 ponton tartott ellenőrzéseket a közúti rendőrség, hogy elkerüljék a választási turizmust, és mintegy 2685 gépjárművet állítottak meg a nap folyamán. Monica Daboj elmondta, néhány napon belül megkezdődik a második választási turnus kampánya, a belügyminisztérium pedig hasonlóan fog működni, mint az első kampány során.
AGERPRES