Szabó Róbert Csaba – A beszélő ember
“Félix Jeromos nem tudta eldönteni, mit gondoljon, mert a sárból kiragadott állatokat egyszerre boldognak és szerencsétlennek is látta (megszabadulnak az iszaptól, de megfulladnak), ráadásul a helyzetet a halakra nézve általában véve nyomorúságosabbnak találta, hiszen nekik még csak beleszólásuk sem lehetett a dologba. A halak ily szomorú életén elgondolkodva találkozott újra Rebeka Laurával, aki vigasztalásul fölajánlotta szerelmét és testét Félix Jeromosnak, de a fiú egyelőre visszautasította, mert attól félt, hogy a lány aktus közben is arra fog figyelni, amiket ő mond.”
A Marosvásárhelyi Rádió bemutatja Szabó Róbert Csaba A beszélő ember című novelláját Bartha László Zsolt előadásában. Szabó Róbert Csaba 1981-ben született, jelenleg Marosvásárhelyen él. 2005-től a Látó irodalmi folyóirat szerkesztője, jellemző műfaja a rövid próza, illetve regény. Az Alakváltók című regénye 2016-ban jelent meg. Számos irodalmi díjat nyert.
Rádióra alkalmazta Tompa Enikő. Műszaki munkatárs ifjabb Kacsó Tibor.