László Noémi Pulzus – versek
László Noémi (1973, Kolozsvár) József Attila díjas költő, műfordító, a Napsugár és a Szivárvány gyermek- és ifjúsági folyóiratok főszerkesztője, számos felnőtteknek és gyermekeknek írt verseskötet szerzője.
A legutóbbi, tavaly megjelent Pulzus című kötet, László Noémi „eddigi életművének egyfajta számvetése, amelyben mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez.
A kötet mindegyik verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és valamennyi – Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak” – idézet a kiadó ajánlásából.
László Noémi élet-utazásainak első hat állomásáról írt verseit Bajkó Edina olvassa fel.
Zenei illusztráció: Ludovico Einaudi Nuvole Bianche
Hangmérnök: Kacsó Tibor
Szerkesztő: Tompa Enikő