Örülhetnek az iskolások, vagy mégsem?
Nem mennek iskolába a tanulók az elnökválasztás előtti és utáni napon.
Pénteken és hétfőn szabadnapot kapnak a diákok azokban az iskolákban, ahol szavazókörzeteket rendeznek be, ugyanis az iskolákat elő kell készíteni az elnökválasztás vasárnap zajló első fordulójára – adja hírül a digi24 hírtelevízió. A tananyagot később kell bepótolniuk a diákonak, vagy hétvégén, vagy pedig a tanórák után tehetik ezt meg.
Úgy tűnik, nem igaz a Digi24 hírtelevízió által közölt hír, miszerint befolyásolná az oktatást a vasárnapi elnökválasztás. A hírtelevízió úgy tudja, az elnökválasztás előtti és utáni napon, vagyis pénteken és hétfőn szabadnapot kapnak a diákok azokban az iskolákban, ahol szavazókörzetet rendeznek be, ugyanis a tanintézményeknek fel kell készülniük a vasárnapi államfőválasztásra. A televízió szerint a tananyagot később pótolnák be a tanulók, és hétvégén vagy a tanórák után kerülhetne sor erre. Megkerestük adáskörzetünk tanfelügyelőségi vezetőit, akik rádiónknak azt nyilatkozták, nem tudnak ilyen intézkedésről, sem a tanügyminisztérium, sem a Prefektúra nem tájékoztatta őket ehhez hasonlóról.
DIGI24