Új megközelítéssel kell gazdálkodni
Átalakulóban van a mezőgazdasági támogatások rendszere. A hazai mezőgazdaság és állattenyésztés csak úgy lehet versenyképes a külföldiekkel szemben, ha minőségi alapanyagból dolgozik, növeli teljesítményét illetve zárt rendszerű gazdaságok révén az értékesítési láncból kihagyják a kereskedőket, vagyis a gazdák egyaránt foglalkoznak termeléssel, feldolgozással és értékesítéssel, összegezte a következő időszak feladatát Könczei Csaba.
A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a 2014-2020-as időszakra érvényes Nemzeti Vidékfejlesztési Terv hangsúlyosan azokat a gazdaszervezeteket támogatja – akár 90 százalékos vissza nem térítendő finanszírozással – amelyek szövetkezeti rendszerben nem csak megtermelik a nyers tejet, a húst, a pityókát vagy gabonát hanem foglalkoznak feldolgozással és értékesítéssel is. Így szeretnék lerövidíteni az utat a termelő és a fogyasztó között, kihagyva a viszonteladókat, hiszen ez nagyobb árbevételhez juttatja a termelőket, jelenleg ugyanis a piaci haszon jelentős része a kereskedőhöz jut.
MVR/Kovács Zsolt