Református templom épül Décsfalván
Református templom épül Décsfalván.
Letették az alapkövét annak a református templomnak, amely a Bögöz községhez tartozó Décsfalván épül fel. Az ünnepi alkalomra május 10-én, szombaton került sor a lakosság jelenlétében. Ezen számos helyi és megyei elöljáró mellett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, RMDSZ-elnök is részt vett.
Az agyagfalvi iskolások ünnepi műsorát követő köszöntőbeszédekben valamennyien azt hangsúlyozták, hogy aki templomot épít, az hisz a jövőben. Borboly Csaba, utalva az előadásban elhangzott Reményik-versre, azt mondta, hogy idén a megyei tanács döntése révén sikerült megmenteni az agyagfalvi iskolát, és most Décsfalván templom épül, egyszóval a községben nem hagyják sem a templomot, sem az iskolát, ami a közösség élni akarását mutatja.
A készülő templom a tervek szerint közel 100 négyzetméter alapfelületű, templomhajóval és két multifunkcionális teremmel, összértéke 230 ezer lej. A Hargita Megyei Tanács tavaly 15 ezer lejjel, idén 30 ezer lejjel járult hozzá a beruházáshoz. Korábban a décsfalviak a szomszédos Agyagfalvára jártak templomba, majd a helyi iskolában tartották az istentiszteletet.
MVR/Asztalos Ágnes