
Ilie Bolojan: A biztonsági garanciák nem csak Ukrajnára, hanem az egész keleti szárnyra vonatkoznak
Ilie Bolojan, Románia ügyvivő elnöke vasárnap este, az európai vezetők londoni informális csúcsértekezlete után kijelentette: az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák valójában ‘az egész keleti szárnyra vonatkoznak, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig’, de, mint hangsúlyozta, ezeket nem lehet biztosítani az Egyesült Államok támogatása nélkül.
Sajtónyilatkozatában Bolojan kifejtette: a vasárnapi találkozó egy koordinációs értekezlet volt az Európai Tanács március 6-i ülésének, valamint a március 7-ei, az unión kívüli partnerekkel tartandó találkozó előkészítésére. Az ügyvivő elnök szerint a londoni értekezleten részt vevő vezetők megállapodtak az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi és katonai támogatás folytatásában.
Egyetértettek abban is, hogy az európai országoknak fel kell készülniük nagyobb terhet vállalni az európai béke érdekében. Ennek okán növelni fogják a védelemre biztosított költségvetést – mondta Bolojan. Hozzátette: az Ukrajna és az USA közötti párbeszéd újraindítása hozzájárulna a konfliktus gyors lezárásához és a tűzszünethez.
Mint ismert: Keir Starmer brit miniszterelnök meghívta Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Csehország, Románia, Spanyolország és Svédország állam- és kormányfőit a londoni informális csúcstalálkozóra, amelyen az EU-n kívülről Ukrajna, Norvégia, Törökország és Kanada képviselői voltak jelen. A megbeszélésen jelen volt Mark Rutte NATO-főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke is.
Forrás: Agerpres