Felfüggesztette a bíróság a verespataki aranybánya régészeti mentesítési engedélyét
A suceavai ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a verespataki aranybányát tervező beruházó régészeti mentesítési engedélyét, amely a Kirnyik-hegységre vonatkozik – közölte a beruházást ellenző civil szervezet.
Az Alburnus Maior Egyesület szerint a 2011-ben kibocsátott bizonylat a Kirnyik-hegységre vonatkozott, amelyben értékes római kori bányajáratok maradtak fenn. Az egyesület emlékezt, hogy a beruházó Rosia Montana Gold Corporation első régészeti mentesítési engedélyét 2007-ben semmisítette meg a brassói ítélőtábla. Most a suceavai ítélőtábla döntött az engedély felfüggesztéséről, ami azt jelenti, hogy nem lehet elkezdeni a régészeti mentesítést, amíg annak megsemmisítésére vonatkozó másik perben nem születik ítélet a buzaui törvényszéken. Az egyesület jogászainak becslése szerint ez utóbbi perben a jogerős ítélet körülbelül két év múlva várható. A Kovászna Megyei Törvényszék egy kedden kimondott ítéletben első fokon érvénytelenítette azt az iratot is, amellyel a Szebeni Regionális Környezetvédelmi Hatóság 2011-ben kedvezően véleményezte az RMGC területrendezési tervét. Az Alburnus Maior szerint a két bírósági ítélet jelentős akadályt jelent a beruházónak, hogy megnyissa a tervezett ciántechnológiás aranybányát és kitermelje a becslések szerint Verespatakon és környékén rejlő 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt.
MTI