Új helyszínen tartják idén az ünnepi könyvhét kolozsvári rendezvényét
A budapestinél hamarabb és új helyszínen tartják idén az ünnepi könyvhét kolozsvári rendezvénysorozatát – jelentették be a szervezők.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke elmondta, hogy az erdélyi könyvkiadók túl későinek találták a magyarországi könyvhét időpontját, ezért Kolozsváron május 29. és június 1. között tartják meg a rendezvényt. Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese a Bánffy Miklós-évvel magyarázta, hogy a rendezvény a Mátyás király szülőháza előtti kis térről, a Bánffy-palota udvarára költözik. A Kolozsvár főterén álló épület belső udvarát körülvevő árkádok alatt nagyobb tér jut a könyves standoknak. Az udvaron állítják fel a rendezvény kis színpadját is, amelyen könnyűzenei, népzenei és néptáncegyüttesek lépnek fel, és slam poetry műsort is láthat majd a közönség.
Bodor László a az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese nyilatkozott.
MTI