![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2023/11/33FY2CR-highres-scaled.jpg)
Rekordszámú újságírót öltek meg tavaly világszerte
Rekordszámú újságírót öltek meg tavaly világszerte – közölte tegnap a Bizottság az Újságírók Védelmére New York-i székhelyű nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet. A jelentés szerint a halálesetek megközelítőleg 70 százalékáért Izrael volt a felelős.
Tavaly – amely a leggyilkosabb év volt a riporterek és a sajtómunkások számára, amióta a szervezet több mint 30 éve jegyzi a halálozási adatokat – 18 országban legkevesebb 124 újságíró halt meg – áll a közleményben. A jelentés szerint Izraelnek a Hamász iszlamista palesztin szervezet elleni háborúja 82 újságíró halálát okozta a Gázai övezetben, és a Hezbollah síita milícia elleni háborúban is három újságíró hunyt el Libanonban.
A szervezet azzal vádolta meg Izraelt, hogy megpróbálja akadályozni az incidensek kivizsgálását, az újságírókat okolja a történtekért, és nem vesz tudomást arról, hogy felelősségre kell vonni a gyilkosságok elkövetőit. Globálisan 2024-ben jóval több újságíró és médiamunkás halt meg, mint a korábbi években. Az addigi legsúlyosabb adat 2007-ben volt, amikor 113 újságírót öltek meg, majdnem a felüket az iraki háborúban – közölte a bizottság.
Tavaly a megölt újságírók számát tekintve Szudán és Pakisztán állt a második helyen, mindkét országban hat újságírót öltek meg. A szervezet szerint “aggasztóan nő a célzott emberölések száma”, és tavaly legkevesebb 24 újságírót gyilkoltak meg a munkája miatt”, egyebek mellett Haitin, Mexikóban, Mianmarban és Szudánban. A Bizottság az Újságírók Védelmére nevű szervezet azt állítja, hogy idén már legkevesebb hat újságírót és médiamunkást öltek meg a világon.
Forrás: MTI