Eddig nulla az eladósodottsága a háromszéki önkormányzatnak
Kovászna Megye idén mintegy 5 millió eurós hitelt vesz fel útjavításra és hídépítésre.
Tamás Sándor a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, az önkormányzatnak van két hitelvonala, ám ezeket még nem használták fel. A két hitelvonalat Európai Uniós pályázatok önrészének fedezésére nyitották, így nem számítanak bele az eladósodottsági rátába. A sepsiszentgyörgyi megyei kórház felújítására, valamint a hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésére szánt uniós pályázatok önrészét fedezik majd ezekből – szögezte le a tanácselnök. Tamás Sándor elmondta, a hitel-lehetőségekkel élni kell, ám nem lehet ezzel hazardírozni, ezért a gazdasági igazgatóságon a szakembereik kiszámolták, hogy mekkora kölcsönt tudnak megengedni maguknak, mennyit tudnak biztonságosan visszafizetni. Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank londoni igazgatótanácsa jóváhagyta a hitelkérést, még a pénzügyminisztérium is rá kell bólintson a hitelkonstrukcióra, mondta a közgyűlés elnöke. A pénzből mintegy 110 kilométer megyei utat aszfaltoznak újra, és újjáépítik a jelenleg lezárt Nagyajta és Apáca közötti Olt hidat.
Kovács Zsolt