Kulcsra zárható szemétlerakó helyekért versenyezhetnek Sepsiszentgyörgyön
Kulcsra zárható szemétlerakó helyekért versenyezhetnek a sepsiszentgyörgyi lakótársulások.
Tóth Birtan Csaba, a Tega köztisztasági vállalat igazgatója elmondta: eddig három helyszínen szeretlek fel kulcsra zárható szemetes konténereket, ezek előnye, hogy a guberálók nem férnek hozzá a konténerek tartalmához, így nem is szórják szét a szemetet. Emellett a József Attila utca és a Kálvin tér egy-egy tömbházában bevezették az ajtóról-ajtóra való szelektív hulladékgyűjtő rendszert is. Ennek lényege, hogy minden lakrész számára különböző hulladéknak szánt edényeket helyeznek el, a lakók már otthonukban szétválogatják a papírt, a műanyagot, fémet és a háztartási hulladékot. A köztisztasági dolgozók lemérik, és minden család számára leszámítják annak árát a havi szemétszállítási díjból. A rendszert kibővítenék a város többi, négyemeletes tömbházának környékére is. Mivel sok az igénylő és kevés a rendelkezésre álló összeg, versenyt hirdetnek. A Tega Rt idén 200.000 lejt szán erre a célra, és várják azon lakótársulások jelentkezését, akik vállalják, hogy a költségek legtöbb felével hozzájárulnak a zárható lerakók építéséhez.
Kovács Zsolt