Csak száz elítéltnek hozott szabadulást az új Büntető Törvénykönyv
A 33 ezer börtönlakóból csak száz elítéltnek hozott szabadulást az új Büntető Törvénykönyv életbe lépése Romániában – közölte az igazságügyi miniszter.
„Ez nagyon kicsi szám” – jelentette ki Robert Cazanciuc, utalva arra, hogy korábban a sajtó hatezer rab szabadon bocsátását jósolta. A tárcavezető szerint a hazai büntetés-végrehajtási intézetek továbbra is túlzsúfoltak, elavultak, mindössze négy új börtön épült az országban a rendszerváltás után. Ráadásul a börtönökben nem fordítanak kellő figyelmet az elítéltek átnevelésére, ezért szabadulásuk után újabb bűncselekményeket követhetnek el – tette hozzá. A miniszter szerint az amnesztiatörvény megoldást jelenthet, ám egy ilyen jogszabály csak jelentős lakossági támogatással léphetne életbe. Emlékeztetett arra, hogy az előző kormány negatívan véleményezte egy évvel ezelőtt a parlamentben beterjesztett amnesztiatörvény tervezetét.
MASZOL/MVR