Büntetőeljárás zajlik a SRI volt igazgatója ellen
Megjelent szerdán a legfőbb ügyészség székhelyén a Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója.
Virgil Măgureanu-nak tudomására hozzák az ügyészek, hogy emberiesség elleni bűncselekmények miatt büntetőeljárás zajlik ellene az 1990-es bányászjárás ügyében. Virgil Măgureanu nem nyilatkozott az ügyészség előtt várakozó újságíróknak.
Az ügyben büntetőeljárás zajlik Ion Iliescu volt államfő, Gelu-Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes, Miron Cozma egykori bányászvezér, valamint Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, illetve Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen is.
A katonai ügyészek szerint 1990 júniusában a román állam több döntéshozója, valamint hozzájuk közel álló vagy őket támogató személyek elrendelték a fővárosi tüntetések elfojtását, amelynek következtében négy személy életét vesztette, kettőt megerőszakoltak, több mint 1.300 személy megsérült, és több mint 1.200 személyt fosztottak meg jogtalanul a személyi szabadságától.
A vádhatóság szerint a bukaresti Egyetem téren tüntetőkkel szembeni megtorló akcióban törvénysértő módon vettek részt a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a SRI erői, valamint több mint tízezer bányász és más munkás az ország több pontjáról.
Forrás: Agerpres