Szigorú szabályhoz kötik a szekerek közlekedését Sepsiszentgyörgyön
Az önkormányzat által elfogadott határozat áprilistól drasztikus korlátozásokat vezet be a szekeresek számára.
Csak mezőgazdasági és erdőkitermelési céllal szabad közlekedniük, és csak ha előzetesen kiváltották az engedélyt a polgármesteri hivataltól. Ez szerint nem lehet majd személyszállítási céllal közlekedni szekérrel. A polgármesteri hivatal városgazdálkodási irodája által kibocsátott ingyenes engedélyek birtokában is csak előre meghatározott útvonalon, 6 és 20 óra között lehet Sepsiszentgyörgyön szekerezni. A helyi határozat büntetéseket is előír, de szabályszegés esetén a járműveket is elkoboznák, de visszaválthatja a tulajdonos. A határozat elfogadásakor Antal Árpád polgármester rámutatott: „El kell érnünk végre, hogy ittas emberek, éjszaka, egyirányú utcába ne szekerezzenek szembe a forgalommal”. Az elöljáró leszögezte, hogy a határozattal véget vetnének annak a gyakorlatnak is, hogy lovak legeljenek a város területén. „Akinek a lovak fontosabbak, mint a város, költözzön falura, ott lehetősége van legeltetni” – nyilatkozta Antal Árpád. A szekeresekre vonatkozó határozat elfogadásakor Bálint József MPP-s tanácstag azt kérte, hogy a rendelkezést kézbesítsék minden érintettnek, mert nem bízhatják a véletlenre, hogy arról tudomást szereznek. A polgármester szerint tájékoztatást küldenek azoknak, akiknek szekere be van jelentve az önkormányzatnál, de sokan nem szerepelnek a hivatalos jegyzékben.
Kovács Zsolt.