Ma döntés születhet az elnökválasztás időpontjáról
Egyeztetésre ülnek össze ma a koalíciós pártok vezetői, hogy meghozzák a döntést az elnökválasztás időpontjáról – adja hírül a digi24.ro.
A délután 5 órára összehívott megbeszélésen a közös elnökjelöltről is egyeztetnek a felek. Crin Antonescu nemrég jelentette be, hogy felfüggeszti az elnökjelöltségét, amíg a kormányon lévő koalíciós pártok nem hoznak hivatalos döntést a közös államfőjelölttel kapcsolatosan.
Három forgatókönyv létezik a választási menetrendre vonatkozóan. A törvény szerint a választásokat nem lehet 75 napnál rövidebb időn belül megszervezni, miután a kormány elfogadta a határozatot. Ahhoz, hogy az első fordulót március 23-án, a másodikat pedig április 6-án tartsák, a döntést legkésőbb január 8-án, tehát ma kellene meghozni. A mai ülést követően a határozatot a kormány ülésén kell jóváhagyni.