Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a színház éve
Sepsiszentgyörgyön elkezdődött a színház éve. Ezzel hivatalosan is véget ért a tavaly meghirdetett hang és szó, azaz a zene és irodalom éve és elkezdődött a játék – vagyis a színház és az előadó művészet éve. Részletek
A kulturális évváltást kedden este a Tamási Áron színház Hamlet című darabja után jelentette be Antal Árpád polgármester. A színházi előadásra azokat a művészeket, művelődésszervezőket, intézményvezetőket és támogatókat hívták meg, akik segítettek a tavalyi hang és szó éve programjainak megvalósításában. Antal Árpád beszédében kiemelte: támogatásuk által erősödött a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program, de a kételkedők elutasító hozzáállása is arra sarkalta a szervezőket, hogy megmutassák, van létjogosultsága ennek a programnak. “Köszönöm a közönségnek is, hogy támogatott, hiszen befogadó közönség nélkül nem lehetne ilyen kulturális pezsgés városunkban, és köszönöm a művészeknek, akik kivitték az utcára a kultúrát, kilépve ezáltal a megszokott rutinból” – hangsúlyozta a polgármester. A Városimázs Iroda összesítéséből kiderül, hogy tavaly a zene és irodalom évében 56 helyszínen zajlottak események, a 600 fellépőből 300-an helyi alkotók voltak, és az év során közel 25 000 nézője volt a rendezvényeknek. A 101 programból 75 kapcsolódott az irodalomhoz vagy a zenéhez. A programok egyharmada Sepsiszentgyörgy utcáin zajlott.
Kovács Zsolt