A képviselőházban tevékenykedne Gigi Becali
A képviselőház jogi, alkotmányossági, illetve a visszaéléseket vizsgáló bizottságában tevékenykedne a Románok Egyesüléséért Szövetség színeiben képviselői mandátumot nyert George Becali.
Becali ma benyújtotta a parlamenthez a képviselővé választását igazoló iratokat, ekkor nyilatkozott az újságíróknak. Mint mondta, az alsóház jogi, alkotmányossági és a visszaéléseket vizsgáló bizottságában kíván tevékenykedni. George Becali ugyanakkor elmondása szerint javaslatot tett arra, hogy a parlament kápolnájában hetente egyszer tartsanak Szent Liturgiát.
Azt is elmondta, hogy ha az AUR kormányra kerülne, ő nem szeretne miniszteri tisztséget vállalni, mert nem maradna ideje imádkozni. A politikus azt is kifejtette, hogy jó tanácsadóknak tartja a nőket, de nem ül le tárgyalni velük.
Klaus Iohannis államfő péntekre hívta össze az új parlamentet, amelynek egyik első feladata a mandátumigazoló bizottság megalakítása lesz. Az új képviselők és szenátorok várhatóan szombaton teszik majd le az esküt.
Forrás: Agerpres