Enyhítettek Soós Zoltán hatósági felügyeletén
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla mai döntésével részben helyt adott Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester fellebezésének, és megváltoztatták a 2024. december 10-én meghozott bírói határozatot.
Az új döntés szerint a vádlottaknak tilos kapcsolatba lépniük az ügyben megnevezett tanúkkal, azonban eltörölték azt a korlátozást, amely szerint bírói jóváhagyás nélkül nem hagyhatták volna el az országot. Soós Zoltán elmondta, bizonyítani ugyan nem tudják, de nyilvánvaló, hogy politikai indíttatású ügyről van szó.
„Nagy nyomás lehetett a bírókon, ugyanis ha teljes mértékben helyt adnak fellebbezésünknek, kiderül, hogy ez egy politikai dosszié.” – mondta Soós Zoltán.
Forrás: Maszol