Új kötelezettségeket vezetnek be a családon belüli erőszak megelőzése terén
A képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely több kötelezettséget határoz meg a hatóságok számára a családon belüli erőszak megelőzése és leküzdése érdekében, és amely többek között előírja, hogy a helyi hatóságoknak a tömegközlekedési járművek megállóiban is ki kell függeszteniük a segélyvonal számát és a szociális szolgáltatások elérhetőségére vonatkozó információkat.
A jogszabálytervezet a 2003/217-es törvényt módosítja és egészíti ki, egy sor kötelezettséget vezetve be a helyi és a központi hatóságok számára. Az elfogadott rendelkezések értelmében a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó megyei bizottságok feladata lesz éves jelentést készíteni az ebben az ügyben elvégzett munkáról, az elkészített tanulmányokról és elemzésekről és a helyi közigazgatási hatóságok számára tett ajánlásokról. Mindezeket a prefektúra közzéteszi honlapján.
A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium a munkaügyi és társadalmi szolidaritási minisztériummal, a belügyminisztériummal, az oktatási, az egészségügyi, az igazságügyi tárcával és a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztériummal együttműködve évente dokumentumanyagokat dolgoz ki és terjeszt a családon belüli erőszak megelőzéséről, okairól és következményeiről – írja elő a tervezet.
Az egészségügyi minisztérium köteles lesz utasításokat kidolgozni annak biztosítására, hogy az állami vagy magánegészségügyi rendszerben dolgozó háziorvosok és szakorvosok a páciens beteglapjában rögzítsék a családon belüli erőszak gyanúját, és hogy minden egészségügyi intézményben kifüggesszék a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott tanácsadói szolgáltatásokról – például a segélyvonalról – szóló információkat.
Az oktatási tárcának szintén kötelessége utasítani az oktatási intézményeket ezen információk kifüggesztésére. A helyi közigazgatási hatóságoknak ugyanakkor a tömegközlekedési megállókban és a járművekben is ki kell függeszteniük a segélyvonal számát és a szociális szolgáltatások elérhetőségére vonatkozó információkat. A képviselőház döntő házként szavazott az ügyben.
Forrás: Agerpres