Darvasi László a Litera-túrában
Darvasi László olvassa fel La strada című novelláját, amely Az év légiutas-kísérője című kötetének záró elbeszélése. Érdekessége, hogy a rövidpróza cselekménye egy marosvásárhelyi történetet idéz meg. Darvasi László az idei Marosvásárhelyi Könyvvásár egyik díszvendége volt, meghívásunkra a rádió stúdiójában olvasta fel novelláját.
Darvasi László József Attila-díjas író, költő, drámaíró 1962. október 17-én született Törökszentmiklóson. 1986-ban diplomázik a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakán, majd iskolai tanárként dolgozik. 1989-től a Délmagyarország munkatársa, 1992 és 1993 között a lap kulturális rovatvezetője. 1990-től 1998-ig a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője. 1993-tól az Élet és Irodalom főmunkatársa. 2011-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos irodalmi díjjal, elismeréssel tüntették ki.
„Darvasi László írásművészete emberi tévelygésekkel, kudarcokkal és örömökkel teli, egyszerre hétköznapi és különös alakok sorát vonultatja fel. Novelláiban, tárcáiban, regényeiben egyaránt érvényre jut mondatainak szépsége és fájdalma, mindenek feletti igazsága. Elemi erejű, artisztikus, egzisztenciális színezetű elbeszélői vágya az életet történetté, a történetet életté változtatja. Írói világa finom szövésű, áttetsző mese.” – DIA, Életrajz, Bombitz Attila méltatása.
Zenei illusztráció: La strada eredeti filmzene, Nino Rota szerzeménye
Szerkesztő: Tompa Enikő