Izrael lerombolta a legfontosabb katonai objektumokat Szíriában
Az izraeli hadsereg lerombolta a legfontosabb katonai objektumokat Szíriában, mintegy 250 csapást hajtott végre az ország ellen, mióta a lázadók vasárnap elfoglalták Damaszkuszt, és megbuktatták Bassár el-Aszad elnököt – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
A kiterjedt szíriai forráshálózatra támaszkodó, londoni székhelyű szervezet szerint Izrael repülőtereket, radarokat, fegyver- és lőszerraktárakat, valamint katonai kutatóközpontokat bombázott több régióban, köztük Damaszkuszban, és szíriai hadihajókat rongált meg azáltal, hogy az ország északnyugati részén lévő Latakia nagy kikötője közelében légvédelmi egységet támadott.
Izrael megerősítette, hogy az elmúlt napokban vegyi fegyvereket semmisített meg Szíriában, hogy ne kerüljenek a lázadók kezébe. Az izraeli hadsereg napok óta behatolásokat hajt végre a Golán-fennsík megszállt és annektált részének peremén lévő ütközőzónába is.
Forrás: MTI