Gyergyószentmiklós díszpolgárai lettek a Bagossy Brothers Compani tagjai
A Pro Urbe díjat szintén zenei teljesítménnyel érdemelte ki Máyer Róbert.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere ünnepi beszédében azokat az értékeket emelte ki, „amely azt mutatja, hogy mindig is életerős közösség lakta városunkat. A múlt pedig kötelez”- fogalmazta meg az elöljáró.
A Szent Miklós Napok keretében megtartott dísztanácsülés hozták nyilvánosságra a város kitüntetettjeit. Díszpolgári címet Bagossy Norbertnek, Bagossy Lászlónak, Tatár Attilának, Bartis Szilárdnak és Kozma Zsombornak nyújtottak át, a Bagossy Brothers Company tagjaként, laudációt György László mondott.
Mayer Róbert a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar vezetőjeként érdemelte ki a Pro Urbe-díjat, akiről Lakatos Mihály, a fúvószenekar tagja, a város díszpolgára fogalmazta meg a méltatást. A dísztanácsülésen Életműdíjat kaptak egészségügyben dolgozók és pedagógusok.
Ugyanakkor az önkormányzat kiemelt díjazásban részesítette dr. Bernád Rita-Magdolna levéltárost, a Gyergyói Szent Miklós-templom kincsei című kötet szerzőjét, a Caritas Vidékfejlesztést, a Lábbusz programot, az évfordulójukat ünneplő intézmények között az idén 75 éves gyergyószentmiklósi jégkorongot képviselő Gyergyói Hoki Klubot, a 70 éves Sportiskolát, a 40 éve alapított Figura Stúdió Színházat, a 30 éve újjáalapított Városi Bíróságot és Kolping Családot, illetve a 10 éves Tónidob koncertsorozatot.
Marosvásárhelyi Rádió/Vincze Csilla