A lázadók átvették a hatalmat Szíriában, Aszad elnök elmenekült
50 év után felszababult Szíria az iszlamisták uralma alól. Ez egy sötét korszak vége és egy új korszak kezdete – közölte a radikális iszlamista csoport, amely bejelentette, hogy véget vet Bassár el-Aszad elnök zsarnokságának.
A lázadók szerint hazatérhetnek azok, akik az Aszad-rezsim fél évszázados uralma miatt kitelepítettek voltak vagy bebörtönöztek – olvasható a news.ro oldalán. A lázadó erők szerint egy új Szíria jön el, ahol mindenki békében él és az igazságosság uralkodik. A lázadók korábban azt állították, hogy behatoltak a fővárosba, és átvették az ellenőrzést a Damaszkusztól északra fekvő Szajdnaja katonai börtön felett.
Korábbi híreinkben elmondtuk, A HTS nevű felkelők felszólították a hadsereg katonáit, hogy adják meg magukat. Szíria harmadik legnagyobb városából több ezren menekültek el. Bassár el-Aszad szíriai elnök, eddig az Oroszország és Irán által támogatott diktátor családja Moszkvába menekült.
Szíriának szabad választásokat kell szerveznie – mondta Mohammed Dzsalali szíriai miniszterelnök, aki úgy gondolja, a népnek kell döntenie a további vezetésről.
Mai interjújában a miniszterelnök azt közölte, megbeszélést folytatott Abu Mohammed al-Golani lázadó parancsnokkal a jelenlegi átmeneti időszak irányításáról, ami figyelemre méltó fejleményt jelent a szíriai politikai jövő alakítása kapcsán. Bejelentette, hogy kész támogatni a kormányzat fenntartását, és kész együttműködni a szíriai nép által választott bármilyen vezetéssel, illetve az ellenzékkel is, miután az államfő elhagyta a fővárost, amelynek területére behatoltak a felkelők.
Mint ismert, a radikális iszlamista csoport bejelentette, hogy véget vet Bassár el-Aszad elnök zsarnokságának és Szíria felszabadul az iszlamisták uralma alól. Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette mára virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.
Forrás: news.ro/Rador/MTI