• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9756 RON
  • USD4.4451 RON
  • GBP5.9563 RON
  • HUF1.2512 RON

Tőkés László állami kitüntetése visszavonását javasolták

Tőkés László állami kitüntetése visszavonását javasolja a Románia Csillaga érdemrend Becsületbírósága – nyilatkozta kevéssel ezelőtt a Román Akadémia elnöke, Ionel Haiduc. Tőkés László ma megjelent, majd távozott a Románia Csillaga érdemrend Becsületbíróságának üléséről. Az europarlamenti képviselő kérte, hogy ügyvédje, Kincses Előd is vehessen részt az ülésen. A tanács tagjai beleegyeztek ebbe, viszont azzal a kikötéssel, hogy ügyvédje nem szólalhat fel.

Mivel ezzel Tőkés László nem értett egyet, mindketten távoztak a Becsületbíróság üléséről. Tőkés László hangsúlyozta: nem akarta egyedül védeni magát, hiszen megalázónak tartja az eljárást. Nyár óta személye elleni kampányt folytatnak, ki akarják szorítani a politikai életből – fejtette ki az europarlamenti képviselő. Mint mondta, csupán azt akarta, hogy tartsák tiszteletben védelemhez való alkotmányos jogát. Mint arról beszámoltunk, a Románia Csillaga érdemrend Becsületbírósága ma délután négy órakor ült össze, hogy döntsön Tőkés László állami kitüntetése visszavonása ügyében. A Becsületbíróság három ízben ült össze, hogy döntsön ebben az ügyben, Tőkés László most jelent meg azon első alkalommal. A politikustól azért vonják vissza a kitüntetést, mert egy korábbi nyilatkozatában arra kérte a magyar államot, hogy gyakoroljon védhatalmi státust a határain túl élő magyar kisebbségek fölött.

Tőkés László a romániai magyar közösség becsülete és jogai védelmében kíván kiállni azzal, hogy ma megjelenik a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága előtt, amely állami kitüntetésének visszavonása kérdésében fog dönteni – áll az europarlamenti képviselő nyilatkozatában.
Hozzáteszi: megjelenésének másik döntő oka az, hogy kitüntetése lehetséges visszavonását nem annyira személyes, hanem sokkal inkább közügynek és kisebbségi ügynek tekinti, hiszen Románia kommunista uralom alóli felszabadulásában szerzett érdemeiért részesült kitüntetésben. Az ügy érdemi részével kapcsolatban megismételte, hogy az ellene felhozott vádak kiindulópontjául szolgáló tusnádfürdői nyilatkozata szerinte nem képezheti alapját semmilyen erkölcsi szankciónak. Mint arról beszámoltunk, a Románia Csillaga érdemrend Becsületbírósága ma dönthet Tőkés László állami kitüntetése visszavonása ügyében. A politikustól azért akarják visszavonni a kitüntetést, mert egy korábbi nyilatkozatában arra kérte a magyar államot, hogy gyakoroljon védhatalmi státust a határain túl élő magyar kisebbségek fölött.

MEDIAFAX/AGERPRES/MTI

 


november 20, 2013